A Váci Madách Imre Gimnázium Erasmus+ pályázatai
Kiss Boglárka
Girona, Spanyolország
2025. március 23- április 12.
Rövidtávú diákmobilitás
Fogadó iskola: Institut Montilivi
Március végén izgatottan szálltam fel a repülőre, hiszen tudtam, hogy egy különleges három hét vár rám Spanyolországban. Az Erasmus+ program lehetőséget adott arra, hogy kipróbáljam magam egy teljesen új környezetben. Amikor megtudtam, hogy a jelentkezésemet elfogadták, rögtön neki is álltam e-maileket írni különböző iskoláknak. A célországom Spanyolország volt, hiszen régi álmom volt eljutni oda. Számos sikertelen hívás és e-mail után osztályfőnököm segítségével rátaláltunk egy iskolára, amely Barcelonától körülbelül 80 km-re, Gironában található. Az ottani Erasmus-koordinátorral felvettük a kapcsolatot, és néhány online megbeszélés után egyeztettük az ott-tartózkodásom részleteit.
Március 23-án, vasárnap hajnalban indult a járatom, és röpke két óra után meg is érkeztem Barcelonába, ahol a fogadó család anyukája várt rám, majd kocsival elindultunk a Girona melletti kis faluba, ahol otthont kaptam a három hétre. A család nagyon segítőkész volt már az első napon, bár természetesen kellett egy kis idő, hogy mindenki hozzászokjon az új körülményekhez. Az érkezésem napján kipakoltam, körbevezettek a városban, és gyorsan le is feküdtem aludni, hiszen alig vártam az első napomat az Institut Montilivi-ben.
Reggel izgatottan indultam el az iskolába a fogadó anyukámmal, aki ott dolgozott, így az iskolába jutásom minden nap egyszerű volt. Az első napokban két nagyon kedves lány kísért a termekbe, mivel az óráim nagy része velük volt. Az órarendemben csak nyelvi órák szerepeltek: angol, spanyol, francia, görög és latin. Az órák elején általában kaptam egy kezdő feladatlapot, amit ki tudtam tölteni, és az ott tanító tanárok mindig segítettek, ha bármi problémám akadt. Az angolórákon tudtam jelentősebben részt venni, és volt olyan óra is, ahol együtt írtam dolgozatot a diákokkal. Hetente háromszor volt egy felzárkóztató órám, ahol spanyol szintfelmérőt írtam, hogy lássák, mennyit fejlődöm a három hét alatt, illetve ezeken az órákon tudtam kapcsolatot tartani az osztályfőnökömmel is. A nyelvi órák néha nehézséget okoztak, mivel egyik nyelvből sem voltam olyan szinten, hogy folyékonyan tudjak beszélgetni a tanárokkal vagy a tanulókkal. Mégis, rengeteget fejlődött a nyelvi készségem ez idő alatt, hiszen ezek mellett a nyelvek mellett még katalánul is tanultam, mivel az az ottani hivatalos nyelv.
A helyi diákokon kívül két szlovák tanuló is részt vett a programban, akikkel szintén az Erasmus+ révén kerültem kapcsolatba. Velük nagyon hamar egy hullámhosszra kerültünk, mivel hasonló volt az órarendünk. Ami nagyon meglepő volt számomra, hogy minden tanórán laptopot használtak a tanulók, azon jegyzeteltek és végezték az órai munkát – füzetet szinte alig használtak. Szokatlan volt az is, hogy az órák 60 percesek voltak, és nem volt köztük szünet – csak a harmadik óra után volt egy félórás pihenő. Ezen kívül csupán annyi idő jutott, hogy egyik teremből a másikba átsétáljanak, ami miatt gyakori volt a késés mind a diákok, mind a tanárok részéről.
Iskola után szinte minden nap a várost fedeztem fel az ott szerzett barátaimmal – Girona nagyon a szívemhez nőtt, ezt be kell vallanom. Különböző helyzetekben tudtam gyakorolni a nyelvtudásomat, hiszen egész nap nem beszéltem magyarul, csak amikor este a családomnak beszámoltam a nap történéseiről. Hétvégente a fogadó családdal ellátogattunk Barcelonába és a Costa Brava partjára is, de a szombat reggeleket teniszezéssel töltöttük, az estéket pedig társasjátékozással.
Meglepő volt számomra az otthoni és a spanyolországi szokások közötti különbség is. Azt hittem, nem kell sok változásra felkészülnöm, de akadt néhány váratlan meglepetés. Például az étkezési szokások nagyon eltértek attól, amihez otthon hozzászoktam: sokkal később ettek, volt, hogy amikor én már az ebédet vártam, ők még csak reggeliztek, sőt előfordult, hogy este 11-kor vacsoráztunk. Idő kellett ahhoz is, hogy megszokjam: az emberek alapvetően nagyon hangosak, bárhova mentem, nagy volt a zaj, és nagyon gyorsan beszéltek. A késés náluk teljesen elfogadott, csakúgy, mint az, hogy egymás szavába vágnak – ez náluk nem számít tiszteletlenségnek. Nagyon befogadó nép, ami már az első napokban is feltűnt, hiszen mindenki rendkívül barátságosan viszonyult hozzám.
Ez a három hét életem egyik legkülönlegesebb időszaka volt. Olyan emlékeket és kapcsolatokat szereztem, amelyeket örökre megőrzök. A legfontosabb pedig az, hogy bátrabb lettem: mertem megszólalni, kérdezni, és új helyzetekben helytállni. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy éljen egy ilyen lehetőséggel!
Kiss Boglárka (11.E)
Váci Madách Imre Gimnázium