A Váci Madách Imre Gimnázium Erasmus+ pályázatai
Szabó Virág
Maniago, Olaszország
2025. május12-24.
Rövidtávú diákmobilitás
Fogadó iskola: IIS Toricelli Maniago
Amikor először hallottam az Erasmus programról, azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Úgy éreztem, hogy ez egy olyan lehetőség, amelyet egyszerűen nem szabad kihagynom, hiszen nemcsak tanulási, hanem kulturális és személyes fejlődési élményt is kínál.
Szerencsére osztályfőnököm, Kovácsné Kóka Marianna, valamint olasz nyelvtanárom, Molnár Rita végig támogattak ebben az elhatározásomban. Az ő segítségük nélkül aligha sikerült volna megvalósítani az utazást, hiszen számos szervezési feladat, egyeztetés és apró változtatás előzte meg a kiutazásomat. Végül azonban minden akadály elhárult, és lehetőségem nyílt arra, hogy két felejthetetlen hetet tölthessek Olaszországban.
Életem első repülőútja május 12-én indult. Bár izgatott voltam, mégis csodálatos élményként maradt meg bennem: a repülés minden pillanata új és különleges volt számomra. A Treviso-i repülőtéren a fogadócsaládom már várt rám, ahogy előzetesen megbeszéltük. Nagyon barátságosan fogadtak, majd autóval elvittek az iskolába, ahol szintén meleg szeretettel köszöntöttek.
Az első nap során megismerkedtem az osztállyal, majd a délutánt már a fogadócsaládommal, Maniagóban töltöttem. A család rendkívül kedvesnek bizonyult: mindenben igyekeztek alkalmazkodni hozzám, még az étkezési szokásaimhoz is. Bár kissé különleges étrendet követek, mindig figyelmesen készítettek számomra megfelelő ételeket, és gondoskodtak arról is, hogy az iskolába vigyek magammal tízórait.
Az igazi iskolai kaland május 13-án kezdődött. Ekkor az Erasmus-koordinátor, Agnese Albini, fogadott, aki körbevezetett a IIS Toricelli Maniago iskolában, majd ismertette velem az órarendemet.
Az iskolai rend teljesen más volt mint Magyarországon, a tanítás 8 órakor kezdődött, de negyed 9-ig még a tanár sem jött be a terembe. Az órák felépítése is eltért attól, amit megszoktam. A tanár általában az első fél órában tartott magyarázatot – vagy a korábbi tananyag átismétlésével kezdett, vagy egy új témát vezetett be. Ezután sokszor csoportmunkára került sor, vagy éppen előadások következtek: gyakran egy-egy diák készített PowerPoint-prezentációt, amit jegyért mutatott be az osztálynak. Előfordult, hogy több diák osztotta meg így a munkáját, a többiek pedig meghallgatták őket. Ha maradt idő, feladatokat oldottunk meg az adott témához kapcsolódóan. Az órák másfél órásak voltak, ami elsőre furcsának tűnt, de ennek köszönhetően nem volt olyan sok tantárgy egy nap. Az osztálylétszám is kisebb volt, mint itthon, ráadásul sosem volt csoportbontás. Az egész osztály mindig együtt tanult, ugyanazt a tananyagot.
Ami azonnal feltűnt, az a digitális eszközök mindennapos használata. Szinte senkinek nem volt füzete vagy tankönyve. Mindenki laptopon vagy iPaden jegyzetelt, a tanárok pedig gyakran vetítettek ki anyagokat, vagy külön papírokat osztottak ki.
A tantermek felszereltsége is teljesen más volt: szinte mindenhol több okostábla is rendelkezésre állt, hagyományos krétás táblát viszont egyáltalán nem láttam. Az iskolában még olyan lehetőség is volt, hogy a diákok kivegyenek egy „iskolai laptopot” a szekrényből, ha éppen nem hozták magukkal a sajátjukat. Bár mindenki digitális eszközöket használt, sosem tapasztaltam, hogy a diákok mással foglalkoztak volna, mindenki fegyelmezetten jegyzetelt, figyelt és aktívan részt vett az órákon.
Nagyon különleges élményt jelentett az is, hogy több órát angol nyelven tartottak. Bár az olasz volt a diákok anyanyelve, mégis sokszor angolul zajlott a tanítás vagy az előadás. Ez nekem nagy segítség volt, hiszen így sokkal könnyebben tudtam követni az anyagot. Ráadásul a tanárok is nagyon figyeltek rám: akik tudtak angolul, igyekeztek úgy elmagyarázni az adott tananyagot, hogy én is megértsem, sőt, még azok is próbáltak angol szavakat használni, akik nem beszéltek folyékonyan. Az a lányok, akiknél laktam, mindig fordítottak nekem, és segítettek eligazodni az órákon. Nagyon jól esett, hogy mindenki ennyire segítőkész volt.
Új tantárgyakkal is megismerkedtem. Részt vehettem filozófia- és latinórán is, amelyek itthon nincsenek a mindennapjaimban. A filozófiaórán például nemcsak a tanár magyarázta el a témát, hanem a diákok is bekapcsolódtak, és gyakran ők segítettek nekem megérteni, miről is van szó. Így sokkal személyesebb, közvetlenebb hangulatúak voltak az órák. A latinórák pedig különösen érdekesek voltak: úgy tanulták a nyelvet, mintha az az anyanyelvük lenne, irodalmi szövegeket, verseket és költőket elemeztek, mintha csak mi magyar irodalmat tanulnánk. A tanulás során külön olaszórákat is kaptam, ahol megtanultam bemutatkozni, beszélgetni és prezentációt tartani. Ez nemcsak a nyelvtudásomat fejlesztette, hanem az önbizalmamat is. Emellett rengeteget beszélgettem az osztálytársaimmal, akik mindig segítőkészek és türelmesek voltak. Az órák is mások voltak, mint itthon: például testnevelésen íjászkodtunk.
A biológiaórák is egészen más élményt nyújtottak, mint Magyarországon. Minden alkalommal legalább fél órát a laborban töltöttünk, kísérleteket végeztünk, és gyakorlatban is kipróbáltuk azt, amit elméletben megtanultunk. Ez nagyon tetszett, mert sokkal szemléletesebb és érdekesebb volt, mint a hagyományos tanulási forma. Az iskola épülete is hatalmas élményt jelentett, mert teljesen más volt a felépítése és a tantárgyai is, mint nálunk, és az egész nagyon modernnek tűnt. A tanárok hozzáállása rendkívül kedves volt, mindig mosolyogtak, köszöntek a folyosón, és mindenki segítőkészen fordult hozzám.
Eleinte kicsit izgultam, mert tudtam, hogy két családnál is lakni fogok, egy-egy hétig, és nem tudtam, milyen lesz így megszokni a váltást. Végül azonban mindkét család annyira kedves és figyelmes volt, hogy hamar otthon éreztem magam náluk. Az első héten egy panelházban laktam, sok programot szerveztek nekem: több közeli várost is megnéztünk, elvittek pizzázni, kulturális eseményekre, és mindig elmesélték, milyen történetek kapcsolódnak az adott helyhez. A második családnál egy kertes házban laktam és szintén rengeteg kirándulásban volt részem, velük először eljutottam a tengerhez is, ami óriási élmény volt számomra.
Az iskola is sok különleges programot szervezett. Voltunk hegyet mászni karabinerrel, ami felejthetetlen kaland volt, és ellátogattunk Velencébe is, ahol a történelem is szervesen beleépült a kirándulásba. Megnéztük a Szent Mark teret, a bazilikát, a híres könyvesboltot, és még gondoláztunk is – úgy éreztem magam, mintha egy filmbe csöppentem volna. Az osztály is nagyon befogadó volt, még közös grillezést is szerveztek azért, hogy jobban megismerjük egymást.
Ami a legjobban megmaradt bennem, az az emberek mentalitása. A tanárok barátságosak voltak, nem tartották távol magukat a diákoktól, inkább partnerként kezelték őket. A családok és a diákok is mindig kedvesek voltak velem, sokat mosolyogtak, segítettek, és tényleg éreztem, hogy szeretettel fogadnak. Bár a város, ahol voltam, nem tartozik a legnagyobbak közé, mégis mindenhol igazi olasz hangulat uralkodott, a bárokban, éttermekben és az utcákon is.
Nagyon hálás vagyok, hogy részt vehettem ebben a programban. Rengeteget tanultam a nyelvből, megismertem egy másik ország kultúráját és mindennapjait, és olyan élményeket szereztem, amiket soha nem fogok elfelejteni. Ha tehetném, bármikor szívesen visszamennék ugyanoda.
Szabó Virág (11.E)
Váci Madách Imre Gimnázium