A Váci Madách Imre Gimnázium Erasmus+ pályázatai
Heincinger Lilla
Aschaffenburg, Németország
2025. január 6- február 16.
Hosszú távú diákmobilitás
Fogadó iskola: Maria-Ward-Schule
A 2024-2025. tanévben megpályáztam az egyéni hosszútávú Erasmus diákmobilitást.
Szerencsém volt már ilyen Erasmus programban részt venni, ezért is szerettem volna újra részt venni ezen a fantasztikus élményen. Szerettem volna újra, de most egy hosszabb időre visszatérni Németországba tanulni.
Motivációs levelet írtam német nyelven, utána pedig a tanáraim eldöntötték, hogy kik vehetnek részt ezeken az egyéni diákmobilitásokon. Illetve tájékoztattak minket mindenről.
Számomra nem volt kérdés, hogy hova szeretnék menni, melyik iskolába. Emailt írtunk az iskolának. Ameddig vártam a választ, elkezdtem kitölteni azokat a hivatalos lapokat, amik az utazások előtt szükségesek. Miután kaptam választ az iskolától, hogy fogadnak, elkezdtük egyeztetni az adatokat, hogy mikor mennék, illetve, hogy nekik milyen hivatalos papírokra van szükségük.
A tavalyi Erasmusos cserediákom legnagyobb szerencsémre és a jó kapcsolatunk miatt igent mondott arra, hogy lakhatnék-e náluk 40 napig. Miután minden sínen volt, már csak az maradt, hogy megnézzem melyik vonattal indulok neki ennek a hatalmas utazásnak, mivel én a zöld utazást választottam.
Január 6-án reggel 6 körül el is indultam vonattal a Keleti pályaudvarról Müncheni Hbf felé. Délután 3 óra felé értem a Müncheni Hbf-ra utána átszálltam a Frankfurt felé tartó vonatra és este 8 örül megérkeztem Aschaffenburgba, ahol a világ legaranyosabb német családja, a Deinzeir család várt rám. Onnan még 30 perc volt hozzájuk az út.
Finja húga Nele kölcsönadta nekem a szobáját, addig ő az egyik nővérrével osztozott egy szobán. Én nem akartam kitúrni szegényt, de ragaszkodtak hozzá. Még aznap este átbeszéltük a dolgokat, például vettünk bérletet, megbeszéltük, hogy mikor indulunk reggel, hogy még az igazgatónővel is tudjak beszélni.
Január 7-én reggel 6.45-kor elindultunk sétálva a faluban, Heigenbrückenben a vasútállomáshoz, onnan vonattal mentünk tovább Aschaffenburgba. Ott átszálltunk buszra, ami pár utcával arrébb az iskolától letett minket. Onnan 5 percet sétáltunk és máris az iskolában voltunk. Első utam az igazgatónőhöz vezetett. Egyeztettük a dolgokat, illetve odaadtam azokat a papírokat amiket kértek és megbeszéltük, hogy melyik osztályba fogok járni addig, ameddig kint leszek náluk.
Finja osztályába kerültem, ő kísért engem mindenhova, illetve segített nekem mindenben. Az osztálytársai nagyon aranyosak és befogadóak voltak felém. Beszéltem a tanárokkal is, akik érdeklődtek az iránt, hogy egyáltalán ki vagyok és mennyi ideig leszek itt. Az első napom nagyon izgalmas volt, és nagyon más. A sok izgalom, félelem és új dolgok megismerése miatt eléggé elfáradtam.
A 4. és az 5. héten próbáltam behozni a lemaradást az itthoni tanulmányaimmal.
A 6. és egyben utolsó hét hihetetlenül gyorsan eltelt. Mindent értettem már amit mondtak vagy kérdeztek tőlem és már szinte teljesen folyékonyan, semmi félelem vagy aggódás nélkül tudtam beszélni.
Rengeteg új barátot szereztem és rengeteg időt töltöttünk együtt. Illetve ezen az utolsó héten jöttek francia cserediákok is. Finja-ékhoz is jött egy francia lány Camille, vele is nagyon gyorsan összebarátkoztam, azóta is tartjuk a kapcsolatot, ő csak angolul beszélt, így tudtam gyakorolni az angol nyelv tudásomat is.
A két német tanárnő, Frau Reidl és Frau Schulz meghívtak engem is azokra a programokra, amiket a franciákkal közösen csináltak, így megköszönve ezt a kedves gesztust, én is mentem velük együtt, hatalmas élmény volt. Bejártuk Aschaffenburgot és Frankfurtot is. A héten minden egyes nap teljesen kimerültem feküdtem le aludni, minden percét imádtam a programoknak, de az agyam szinte felrobbant a sok nyelv miatt, hiszen minden nap hallgattam a franciát, angolt, németet és a magyart is, mivel telefonon beszéltem a családommal. Így napi szinten beszéltem, használtam elsősorban az angolt és a németet. Ez az utolsó hét a kedvenc emlékem és egyben ez volt a legjobb hét a 6 hétből. A hét végére a nyelvtudásom már az egekben volt, sem az angollal sem pedig a némettel nem volt gondom, kisebb hibákkal, de szinte teljesen folyékonyan, magabiztosan tudtam beszélni.
Mielőtt haza indultam volna elbúcsúztam az osztálytársaktól, tanároktól, megköszöntem az igazgatónak a lehetőséget. Végül pedig elköszöntem a világ legaranyosabb és legkedvesebb német családjától, és megköszöntem nekik minden segítséget, amit kaptam tőlük 40 nap alatt. Mindent megtettek azért, hogy én otthonosan és nagyon jól érezzem magamat ez alatt az idő alatt.
Heincinger Lilla (11.E)
Váci Madách Imre Gimnázium
Az első két hétben alig mertem megszólalni az iskolában, annyira izgultam. Amikor a családdal voltam az más volt, mivel velük már volt kapcsolatom, velük otthonosan éreztem magam és nem szabtak gátat bennem a nyelvi nehézségek, a kétségek, hogy jól mondom- e vagy hasonló dolgok.
A harmadik héten, már kicsit lecsillapodott bennem a félelem és elkezdtem mérni beszélni, először az osztálytársakkal utána pedig már a tanárokkal is. Sokkal felszabadultabb voltam.
Sokat mentünk a családdal kirándulni, illetve elvittek érdekes helyekre, jobban megismerhettem az egész családot és mindent megtettek annak érdekében, hogy a lehető legjobb 40 napot tölthessem kint. Szerettem volna ezeket valahogyan meghálálni, ezért minden hétvégén főztem nekik valami magyar specialitást, mindegyik ételt imádták.
Mindenkinek ajánlom, hogy ha kap egy lehetőséget, hogy külföldön tanulhasson, hacsak egy kis időre is, de ragadja meg a lehetőséget és ne tartsa vissza semmi sem. Nincs ennél nagyszerűbb lehetőség, hogy az ember/ diák megtapasztalhassa a külföldi életet, tanulást, vagy hogy még jobban megismerhesse az adót ország kultúráját és mindennapjait. Nem szabad félni, az eleje általában nehéz, de nem szabad feladni, mindennek a jó oldalát kell nézni és próbálkozni, egyszer élünk, használjuk ki. Én mindenképpen ki fogom használni, ha lesz még egy lehetőségem ellátogatni ebbe a gyönyörű országba.